SZOLGÁLTATÁSAINK

Tartószerkezet tervezés

Hogyan lehet a dizájn és funkció mellé megfelelő statikai ellenállást biztosítani? Ezt adja egy jó terv.

A mi feladatunk, hogy az építész által megálmodott épülethez olyan szerkezetet tervezzünk, ami elbírja saját súlyát és a rá ható terheket. Ezt a megfelelő modellezés révén érjük el, amelynek segítségével a szükséges és indokolt mértékű ellenállóképességet is tesztelhetjük.
Az eredmény: olyan statikai terv ami kiszolgálja az építész elképzelését és a kivitelező munkáját is segíti.

Optimalizálás

Szinte minden esetben lehet javítani az eredeti terven.

Ha túl drága, komplikált, vagy eleve nagy beruházásról van szó, akkor a tartószerkezet optimalizálásával valóban jelentős időt, pénzt és energiát spórolhatunk meg.
A modern szoftveres háttérrel, akár élőben is tudjuk modellezni egy-egy változás szerkezetre és költségekre gyakorolt hatását.

Szakértés

Segítünk megmondani, hogy egy ingatlannak, szerkezetnek milyen az aktuális statikai állapota.

Az egyik legnehezebb kérdés egy gyakran sok évvel, esetleg évtizedekkel korábban épült ingatlan kapcsán eldönteni, hogy az milyen teherbírással rendelkezik. Ez különösen nehéz akkor, ha nem állnak rendelkezésre a tervek és a kivitelezés során készült dokumentumok.
Egyedülálló műszereink segítségével azonban ma már pontosan és roncsolásmentesen fel tudunk mérni bármilyen ingatlant és meghatározni annak valós terhelhetőségét.

Tartószerkezet tervezés

Hogyan lehet a dizájn és funkció mellé megfelelő statikai ellenállást biztosítani? Ezt adja egy jó terv.

A mi feladatunk, hogy az építész által megálmodott épülethez olyan szerkezetet tervezzünk, ami elbírja saját súlyát és a rá ható terheket. Ezt a megfelelő modellezés révén érjük el, amelynek segítségével a szükséges és indokolt mértékű ellenállóképességet is tesztelhetjük.
Az eredmény: olyan statikai terv ami kiszolgálja az építész elképzelését és a kivitelező munkáját is segíti.

Optimalizálás

Szinte minden esetben lehet javítani az eredeti terven.

Ha túl drága, komplikált, vagy eleve nagy beruházásról van szó, akkor a tartószerkezet optimalizálásával valóban jelentős időt, pénzt és energiát spórolhatunk meg.
A modern szoftveres háttérrel, akár élőben is tudjuk modellezni egy-egy változás szerkezetre és költségekre gyakorolt hatását.

Szakértés

Segítünk megmondani, hogy egy ingatlannak, szerkezetnek milyen
az aktuális statikai állapota.

Az egyik legnehezebb kérdés egy gyakran sok évvel, esetleg évtizedekkel korábban épült ingatlan kapcsán eldönteni, hogy az milyen teherbírással rendelkezik. Ez különösen nehéz akkor, ha nem állnak rendelkezésre a tervek és a kivitelezés során készült dokumentumok.
Egyedülálló műszereink segítségével azonban ma már pontosan és roncsolásmentesen fel tudunk mérni bármilyen ingatlant és meghatározni annak valós terhelhetőségét.

L

Roncsolásmentes vizsgálat

L

Roncsolásmentes vizsgálat

Felmérjük a szerkezetben lévő betonacélok képét HILTI PS-300 műszer segítségével, Schmidt kalapáccsal pedig a beton szilárdságát.

A kapott adatokat feldolgozzuk és elvégezzük a szükséges számításokat.

A feldolgozott adatok és számítások alapján tartószerkezeti szakvéleményt készítünk.